A tálentumok példázata
(Mt. 25, 14-30)
„A Teremtőtől kapott tehetséget eltékozolni olyan, mint magát a Teremtőt sértegetni” (Böszörményi Gyula)
A tálentum az ókori társadalom legnagyobb súlymértéke, ami a Jézus példázata következtében a keresztyén kultúrában másodlagos jelentést kapott, a tehetség szinonimájává vált. Egy tálentum (zsidó neve kikkar) aranysúlya a zsidó mértékegység szerint 49,11 kg, ezüstben pedig 43,65 kg volt. A különféle ókori népek között változott a tálentum súlya.
Jézus ezt a példázatot utolsó nyilvános tanítása során mondta el, mielőtt keresztre feszítették volna. Előtte a tíz szűzről való példázat olvasható, utána pedig az utolsó ítéletről szóló tanítás. Ezekben Jézus a saját életét és az őt hallgatók életét az örökkévalóság fényében mutatja be. Jézus a vőlegény, a tálentumok gazdája és az igaz bíró. Mi, emberek, vagyunk a többi szereplő. Kilépünk a mindennapi élet forgatagából, és megállunk a végső igazság pillanatában, amikor az Örökkévaló megítéli a világot. Itt dől el az emberek igazi sorsa. Minden idáig csupáncsak előkészület volt arra nézve, hogy ez a perc bekövetkezzen. Rettenetes feszültséget tartalmaz tehát a példázat, és nem tehetjük, hogy kivonjuk magunkat ez alól.
A felolvasott példázat egy Jézus által elmondott történet. A példázat szó egy olyan történetet jelöl, amely hasonlatként szolgál. Az, ami elhangzik ebben a történetben, hasonló ahhoz, ahogyan Isten, a szent és igaz Bíró, eljár az emberekkel. E történettel párhuzamosan fog zajlani az utolsó ítélet is.
Példázatunk egy emberről szól, aki elutazott, és szolgáira bízta vagyonát. Ez az ember nagyon gazdag volt. Ha a történet arany tálentumokról beszél, akkor kb. 6 millió dollár az értéke ma. Ha ezüst tálentumról van szó, értéke egy átlagember kb. húszévi fizetésének. Mindhárom szolga tehát jelentős mértékű pénzt kapott és szabadságot, hogy gazdálkodjon vele, ahogyan csak akar. A szolgák tehetségük szerint kapták a pénzt, de a legkevesebb is nagyon sokat kapott. Ha ezt az Isten és ember kapcsolatára vonatkoztatjuk, Isten a gazdag ember, aki szolgáira bízta a vagyonát. Nem egyformán adott, de mindenkinek ugyanaz a feladata, hogy kezdjen valamit azzal, amit kapott.
Ott, ahol élet van, növekedés van. A pusztulás, a halál nem természetes állapot. Azt, amink van, szebbé, jobbá tenni, értéket teremteni, élethivatás. Ebben maga az Örökkévaló a példakép. A munka által az ember létrehoz valamit. Felhasználja kreativitását, és örül a sikernek.
Ennek a történetnek azonban a csattanója a számonkérés. Ez foglalja el a legtöbb helyet, és ez van a legrészletesebben kifejtve. Ugyan van egy időszak, amikor a gazdag ember nincs jelen, és ebből talán arra lehetne következtetni, hogy nem is tér soha vissza, de az egész történetben abból jön a feszültség, hogy a gazda visszatér. Már Jézus idejében is ugyanaz volt a probléma, mint ma. Isten látszólag távol van, nincs jelen. De visszatér, és ez komoly feszültséget kell hogy jelentsen számunkra. Nagyon sok filmnek és regénynek ugyanez a motívum adja a szépségét. Edmond Dantes, Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című regényében, évekre eltűnik. Mindenki azt gondolja, hogy már halott. Valójában azonban visszatér…
Úgy tűnik, hogy ennek a világnak nincs gazdája. A tálentumok ki vannak osztva, de kit érdekel már az, hogy hol a gazda? Neki joga és hatalma van arra, hogy az igazságot érvényre juttassa. És meg is fogja tenni, mert a gazda visszatér… Az ítélet fehér-fekete. Nincs szürke. Az ítélethozatal személyes. A gazda elbeszélget a szolgáival. Mindenki mondhat, amit csak akar. A jó szolgák csak röviden beszélnek. Nincs szükségük hosszabb szónoklatra. A gazda válasza feléjük sokkal hosszabb: telve szeretettel, megbecsüléssel.
A gonosz szolga sokat beszél. Beszédéből süt a gyűlölet. Tétlenségét azzal magyarázza, hogy ura igazságtalan: ott is arat, ahol nem vetett. Végső soron a róla alkotott véleménye miatt viselkedett úgy, ahogy. Ez végül is rámutat arra, hogy a gazdával való kapcsolat az alapja a szolgák viselkedésének.
Az ember, aki megérti, hogy mit tett Jézus Krisztus a bűnös emberekért, szeretetére szeretettel válaszol. Szeretet-kapcsolatba kerül vele, és nem szeretne csalódást okozni neki. Ezért dolgozik, fárad, és használja a kapott tálentumokat. Az ő öröme az, ha a Gazda örül. De van, aki nem lát mást Istenben, mint egy igazságtalan diktátort, akit le kellene váltani, ha lehetne. Az ilyen ember hogyan is dolgozhatna azért, akit gyűlöl?
Végül is bizonyos szempontból mindenki azt kapta, amit választott. Akik a Gazda iránti szeretetből a kapott kincset megsokszorozták, az Úrral való együttlétet kapják jutalmul. Aki Istent megvetette, sötétséget, sírást és fogcsikorgatást. Mert Isten nélkül nincs öröm…