Wilhelm Busch lelkipásztor egyszer nagyon sietett valahová. Belekeveredett egy többkilométeres dugóba. Nagyon elkésett, és bizony bosszankodott. Amikor megérkezett, az aznapi napilapban a következőt olvasta:
„Ha 13.00 órakor siet az ebéddel, akkor autójával már 14.15-kor frontálisan nekiszáguldhat egy falnak, és 14.30-kor már a kórházban lehet”. Nagyon elgondolkozott: vajon nem Isten akarta figyelmeztetni? És ha nem a kórházban, esetleg a temetőben?
Szülőfalumban többször hallottam a folyton elkéső emberről: ez a saját temetéséről is le fog késni. Akkor sokat nevettem az efféle mondásokon. Onnan nem fogunk ám lekésni, de ami utána következik, arról bizony lekéshetünk, és az már nem nevetséges.
Amikor az időről beszélünk, ennek a különös fizikai fogalomnak általában van egy pár elmaradhatatlan jelzője: kevés, rohanó, elmúló stb. Mennyei Gazdánk nem véletlenül mondta Pál apostol szájával: az idők gonoszak (Ef 5,16). Ezt a jelzőt is odaragaszthatjuk: gonoszak. De miért is gonosz az idő? Mert elszalad. Nincs annál gonoszabb, aki elhiteti, hogy visszatér, és soha többé nem találkozunk vele.