Kezdőlap

Mindennek rendelt ideje van

Wilhelm Busch lelkipásztor egyszer nagyon sietett valahová. Belekeveredett egy többkilométeres dugóba. Nagyon elkésett, és bizony bosszankodott. Amikor megérkezett, az aznapi napilapban a következőt olvasta:

„Ha 13.00 órakor siet az ebéddel, akkor autójával már 14.15-kor frontálisan nekiszáguldhat egy falnak, és 14.30-kor már a kórházban lehet”. Nagyon elgondolkozott: vajon nem Isten akarta figyelmeztetni? És ha nem a kórházban, esetleg a temetőben?

Szülőfalumban többször hallottam a folyton elkéső emberről: ez a saját temetéséről is le fog késni. Akkor sokat nevettem az efféle mondásokon. Onnan nem fogunk ám lekésni, de ami utána következik, arról bizony lekéshetünk, és az már nem nevetséges.

Amikor az időről beszélünk, ennek a különös fizikai fogalomnak általában van egy pár elmaradhatatlan jelzője: kevés, rohanó, elmúló stb. Mennyei Gazdánk nem véletlenül mondta Pál apostol szájával: az idők gonoszak (Ef 5,16). Ezt a jelzőt is odaragaszthatjuk: gonoszak. De miért is gonosz az idő? Mert elszalad. Nincs annál gonoszabb, aki elhiteti, hogy visszatér, és soha többé nem találkozunk vele.

illusztráció

Az Újszövetség eredeti nyelve sokkal jobban árnyalja az idő fogalmát: két szót használ erre. Az egyik a kronosz, amiből származik a kronológia szavunk. A dolgok sorrendjét jelzi. Mindig akad valami tennivaló, akárcsak Tamásnak húsvét délutánján. Munkahely, család, vagy éppen a mindig jelenlévő lustaságunk. Legtöbbször nagyon komoly tennivalókra hivatkozunk. Kell-e komolyabb tennivaló a kenyérkeresetnél, a családnál? Bizony ilyen komoly dolgokról szól az élet. Életünk nagy része a kronoszról szól.

A másik újszövetségi görög kifejezés a kairosz. A rendelt idő, vagy ahogyan az újszövetség többször fordítja: az alkalmas idő. Isten a kronoszban elrejtett bizonyos kairoszt, alkalmas időt. Tárzuszi Saul rohan Damaszkuszba keresztyéneket összefogdosni, ám Isten másként gondolja. Ad egy soha vissza nem térő alkalmas időt, és megállítja. Saul ezt kihasználja, és Pálként, testvérként érkezik a városba. Többször is örömmel emlékszik erre a soha vissza nem térő alkalomra. Isten minden embernek rendel ilyen alkalmakat, amelyek soha vissza nem térnek. Boldog, aki észreveszi és kihasználja ezeket. Az irgalmas samaritánus észrevette az alkalmat, és kihasználta. Zákeus ugyancsak nyitott volt a kairoszra. Hála Istennek, 1980-ban én is beállhattam ebbe a sorba, Isten a kolozsvári klinikán úgy sarokba szorított, mint Jákobot a Jabbók révénél, és sírva ki tudtam mondani: Uram, fogadj el ilyen nagyon elesett állapotomban! Ez volt az én egyik kairoszom, amit követett még sok más.

A kárhozat egyik legnagyobb fájdalma az lesz, hogy rettenetesen fog fájni az, hogy miért nem használtam ki az alkalmakat. Az Ige arra tanít: az alkalmakat áron is megvegyétek! (Ef 5,16) Itt is a kairosz szó szerepel. Nemcsak észrevenni és kihasználni kell tehát a jó alkalmat, hanem, ha kell, még fizetni is kell érte. A legnagyobb fizetség a lemondás. Lemondok valami nemesről, fontosról a még fontosabbért. Az ördögi az egészben az, hogy a kronosz felfalja a kairoszt. Mindenki valami fontosat akar, közben lemarad a még fontosabbról. Az orosz kommunisták a börtönben azzal kínoztak egy bezárt édesanyát, hogy a kislányával akarták rávenni, hogy tagadja meg a hitét, és jöjjön haza a családjához. A család fontos, de az üdvösség még fontosabb. Ő pedig a Legfontosabbat választotta.

Az a tapasztalat, hogy aki észreveszi a kairoszt, az alkalmas időt, annak a kronosz is másképp telik.

Huszonnégy órát kapunk mindennap ajándékba. Elszalad ez a huszonnégy óra, vagy esténként úgy fekszünk le, hogy hála Istennek kihasználtam az alkalmat? Volt idő a családra, volt idő igét olvasni, volt idő pihenni, volt idő imádkozni? A kronosz rohanásba torkoll, és kimerít. Az alkalmak Istene nem hajszol minket. Ő felüdít.

Uram, add nekem a bölcsességet, hogy észrevegyem a soha vissza nem térő alkalmakat! Ámen.

- Mária és Márta Magazin -