Kezdőlap

Együtt az ünnepben

„Ha valaki azt állítja, hogy: Szeretem az Istent, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.” (1Jn 4,20)

Mindannyian vágyunk rá, hogy egy hosszú út végén hazaérjünk. Vágyunk rá, hogy valahol mindig nyitva legyen előttünk az ajtó. Kell, hogy időről időre megérezzük a család meleg illatát. A szüleink szemében az örömkönnyek, a társunk soha meg nem szűnő meleg ölelése, a testvér mindennél megértőbb mosolya a legnehezebb időben is reményt ad az embernek, fénnyel ragyogja be az élet borongós perceit.

Az ünnep az az emelkedett állapot, amikor mindez együtt van jelen. Ünnepelni akkor tudunk, ha körülleng az a béke és harmónia, ami csak ritka pillanatokban adatik meg nekünk. Amikor ott van a vágyódás a találkozásra, amikor nem a kényszer hajt, hanem a feltétel nélküli szeretet és odaadás. Amikor vasárnaponta, családi alkalmakkor nemcsak embereket látunk, hanem látjuk az egymásért aggódó tekinteteket, amikor örülni tudunk egymás megélt élményeinek, amikor érezzük, hogy nem ellentétek vannak, hanem közös vonások. Akkor nem elvárásokkal közeledünk egymás felé, hanem engedjük, hogy a másik ember megajándékozzon bennünket azzal a csodával, ami benne lakozik. Az asztalra rakott gőzölgő húsleves olyankor a legízletesebb, a sült rozsdás szaftja akkor tölti be leginkább szájunkat, ha tudjuk, hogy azokkal fogyaszthatjuk, akikkel egy otthonba érkezhetünk meg, akikkel közös az ünnep, az élet öröme. Amikor megadatnak az igazán ünnepi pillanatok, akkor hagyni kell, hogy az idő megálljon, hogy átadjuk magunkat annak a megfoghatatlan érzésnek, amely erőszakkal nem teremthető meg. Az igazi ünnep megengedi, hogy meglássuk a másik hajában az eggyel több fehér hajszálat, a kicsivel mélyebb ráncot, a hétköznapokban összeszorított foggal hordozott terheket. Akkor van idő. Idő szeretni, és szeretve lenni. Van idő a kandalló melegét magunkba szívni és elraktározni a nehezebb, borongósabb napokra. Akkor meg kell engednünk magunknak, hogy az az emelkedett állapot betöltse lelkünk minden apró részletét.

illusztráció

Ünnepelni az igazán fontos emberekkel tudunk, de akkor válik az alkalom igazán értékessé, ha magunk mellé beengedjük Őt, aki adta nekünk az ünnepet, a találkozást, a mellettünk ülő embert. Ha Isten is helyet kap az életünkben, a szívünkben, akkor tudhatjuk, hogy az a különleges pillanat életünk monoton körforgásában nem egyszerű földi jelenség, hanem ott van benne az Örökkévaló.

János apostol levelében olvassuk: „Ha valaki azt állítja, hogy: »Szeretem az Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.” (1Jn 4,20). Az ünnep varázsa közelebb visz a ráeszmélésre, hogy mekkora csoda azokkal lenni, akik még értünk és velünk vannak, és jó felidézni azokat, akiket el kellett engedni magunk mellől. Amikor így vagyunk együtt, akkor igazán tudjuk szeretni egymást, és talán egy kicsit közelebb tudunk kerülni ahhoz is, Akit nem látunk.

Az ünnep csodája csak az egymás valódi közelségében lehet Istennel teljes. És csakis akkor válhat igazán teljessé, ha nem felejtjük ki belőle Istent.

- Mária és Márta Magazin -