Húsz év – hétezer-háromszáz nap
Emlékezünk és hálát adunk mi, akik Mária és Márta vagyunk. De nemcsak, hanem Jakab és János is, meg Péter és András – emberhalászok, tanítványok, szőlővesszők, eltévedt juhok, cserépedénykék. Törékenyek vagyunk, de Isten kezében eszközök. Abszolút nem mindegy, mivel töltekezel! Ez a lényeg!
Tanítvány nincs Mester nélkül, csak a szőlőtőn lehet teremni, nélküle semmit sem, azaz csak a semmit cselekedhetjük, és elveszettek volnánk, ha ő nem jönne utánunk egészen az elveszettségig. Eljött a keresztig, hátha mi is elmegyünk a keresztig, hogy ott találkozzunk.
Por és űr, semmi vagyunk – lehelet, törékeny edények, de kincset rejtünk! Isten Lelke lakik bennünk. Nem szemetesek vagyunk, noha sok szemetet gyűjtöttünk. A földiek között azonban van valami égi, valami isteni. Egy képmás, egy lehelet. „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Kor 4,7). Ez az első okunk a hálára, hogy a Lélek emberré tesz minket, és testünket az ő templomává.
Húsz év – hétezer-háromszáz nap. Ennyit szolgált Jákob Lábánnál, húsz évig volt Sámson Izráel bírája, húsz évig épült Isten első temploma és a királyi palota. Vajon kik leszünk húsz év múlva? Vajon miért adunk hálát húsz év múlva? Ma hálát adunk húsz évnyi szolgálatért, egymással való találkozásért interjúkban, írott szavakban, edényeinkért, amelyekből az áldás ki nem fogyott, a tükörért, amelyet a Mária és Márta Magazin tartott szolgáló asszonyokról és a szolgálni jött Úrról.
Isten áldása tegyen áldáshordozókká titeket!
Áldott legyen a kitartásod,
az a kimondhatatlan ragaszkodás,
áldottak legyenek a percek,
amelyekért végigdolgozol éveket,
legyenek áldottak döntéseid,
a nem könnyű napok,
amelyek emberré formálnak,
a gondok,
amelyeket cipelsz éjszaka is,
a párnára hajtott gondolatok,
a fáradságod és annak gyümölcse,
szavaid,
az imádsággá lényegülők,
a vigasztalók,
a szentek,
találkozásaid,
a hiányok,
a csendek,
legyenek áldottak szeretteid,
ünnepeid,
a lelked.
Áldott legyen Isten
a borúért a derű miatt,
a völgyek között a csúcsok miatt,
a próbákért a győzelmek miatt,
azokért, akiktől megváltunk
a feltámadás miatt,
emlékeinkért,
élményeinkért,
a találkozásokért.
Mert ez az élet.
A pillanatok,
amikor magunk körül érezzük Őt,
az Istent.
Amikor emlékezünk az útról,
amelyen hordozott
Ő,
aki maga az út.
Ámen