Vendégszeretet
Még akkor történt, amikor a rendszerváltás után holland egyházi önkéntesek az erdélyi református gyülekezetek megsegítésére indultak. A nyári vakáció egyik hétköznapján éppen asztalnál ült a család, ebédeltünk. Fiam kedvence volt a menü: vasárnapról maradt finom tyúkhúsleves és egyszerű erdélyi rakott krumpli. Egyszer csak nyílt a somosdi parókia első ajtója. Tudtuk, hogy idegen vendég érkezik, mert azon a bejáraton lépett be, amit mi és a helybéliek szinte soha nem használtunk. Egy holland férfi volt a kisfiával, a lelkipásztort keresték. Mondtuk, hogy jó helyen jár, s meghívtuk a terített asztalhoz ebédelni. Akkor derült ki, hogy feleségét és kislányát a lakókocsival a folyfalvi letérőnél, Somosdtól 3 km-re hagyta. Ők csak felderíteni jöttek, de szívesen visszamegy, hozza a családját, és elfogadják az ebédet. Távollétükben az étel megszaporodott, mindenki jóllakott. Huib de Fijter és családja a Hulp Oosteuropánál volt önkéntes. Később mesélte el, hogy azért lett Somosdnak Klunderttel testvérgyülekezeti kapcsolata, mert nagyon jólesett nekik az a spontán fogadtatás. Pedig ez Erdélyben akkor teljesen megszokott volt. 
Több mint három évtized alatt nálunk is sokat változott a vendégfogadás kultúrája. A karácsonyi ünnepkör közeledtével munkatársaink ezt a változást, annak okait, előnyeit, hátrányait, jó és rossz következményeit próbálják most az olvasó elé hozni. Korondi Kinga interjúalanyai személyes és közösségi példákon keresztül beszélnek a tapasztalataikról: még mindig sokan vannak, akik a vendégszeretet gyakorlói. Van, amikor mi készítjük elő a vendégséget, s van, amikor bennünket hívnak vendégségbe. A jegyzet egy számunkra előkészített vendégségről ad tudósítást. Müller Loránd lelkipásztor pedig a mindennapi vendégszeretetről mesélt Simon Virágnak, arról, amelyet Isten készít számunkra. László Lóránt történész az évszázadokkal ezelőtti vendégfogadást ismerteti. Berekméri Melinda lelkésznő rovatai: Portré, Irodalom, A kegyelem csillagjegyében példaértékű, olykor humoros anyagokat kínálnak olvasásra. Simon Imola Zsuzsanna vallástanár és Czirmay Csaba Levente lelkipásztor a gyerekoldalt, Zöld György nyugdíjas lelkipásztor a keresztrejtvényt próbálja érdekessé tenni. Köszönöm minden munkatársamnak, hogy 24 éve a magazint megtöltik tartalommal, amit aztán Bustya Sándor illusztrál, és nyomtatható formába szerkeszt. Nyomtatás után a magazint Székely Ferencz lelkipásztor hozza el kiosztásra a hivatalba. Mindannyiuk nevében kívánok családban, közösségben megélt áldott karácsonyt! Találkozzunk jövőre is békességben!
A mi mennyei Atyánk ma is „angyalokat” küld az utunkba.
Lehet, hogy egy idegen, egy bajba jutott, egy segítségre szoruló ember formájában.
Egyre többen választják az éttermeket kényelmi okokból, de ezzel együtt megjelennek a rejtett elvárások: mennyibe kerül a menü, mit illik ajándékba adni. Ez a „pénztárcanyitás” sokszor versengéssé alakítja az eseményeket...
Az út, amelyen mindenki segít egymásnak
Rengeteg emberrel találkoztam, mindenkinek az élettörténete, felfogása, hite találkozik és vezet előre. Soha nem tapasztaltam azt, hogy valaki ne akart volna segíteni. 
Hitegetjük magunkat, hogy baj nem történhet, elvégre zsebünkben a meghívó? 
Aki a visszajelzést, a megerősítést elmulasztja, az méltatlanná válik arra, hogy vendég legyen.
Vendégszeretet közösségben és otthon
Mindenki vállal valamit: adományozás, beszerzés, fuvar, takarítás, főzés. És milyen öröm, amikor minden kerék a maga dolgát végzi, és simán mennek a dolgok! 
A vendégfogadás Lutheréknél nemcsak a közeli barátokat jelentette, hanem mindazokat a személyeket, akik akár szállóként, akár kollégiumként használták a kolostort. Sokszor harmincan is ültek az asztal körül, együtt étkeztek, beszélgettek.
A nagy társasági összejövetelek időszaka a tél volt, amikor a fűthetetlen kastélyokból a városi házaikba beköltöző nemesség bálokon, farsangi mulatságokon töltötte az idejét, de a vadászszezon is ekkorra esett. 
Horoszkóp helyett igét kínálunk:
„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2)
„...a szentek szükségeire adakozók legyetek, a vendégszeretetet gyakoroljátok.” (Róm 12,13)
A húst megsózzuk és borsozzuk, a fokhagymát megtisztítjuk, összezúzzuk, majd megpirítjuk a felforrósított vajon. 
Hozzáforgatjuk a spenótot, és kissé megfonnyasztjuk a leveleket...
La vita è bella
Időről időre a szociális médiafelületeken szembejön velem egy-egy meghökkentő kérdés. A válasz általában nem könnyű, ugyanakkor többnyire teljesen lehetetlen helyzetet vázol, mégis napokig elkísér, mint például, hogy: Mit tennék, ha egy reggel arra ébrednék, hogy egyedül maradtam a Földön? Ebbe a kategóriába sorolható az a kérdés is, hogy ha az ajtón az ellenségem kopogtatna, életveszélyes helyzetben, beengedném-e. A kérdések egyik jellemzője, hogy nem szűkíti le az alaphelyzetet, nem derül ki például, hogy az első esetben az állatok megmaradnának-e, úgyhogy minden forgatókönyvet végig lehet gondolni. Az ellenségről sem derül ki a második esetben, hogy csak a kolléga, aki rendszeresen megfúr a munkahelyeden, vagy más országból van-e, beszélitek-e egymás nyelvét, esetleg más vallású-e, háborús helyzet van-e, vagy csak saját hibájából van életveszélyben, mondjuk kirabolt egy bankot. Szóval napokig vissza-visszatér a kérdés, eszembe jut, és kitalálok a saját szórakoztatásomra forgatókönyveket. Természetesen az internet arctalan kommentelői többnyire azt válaszolják, hogy befogadnának egy idegent is akármikor, de csak akkor derülne ki, hogy igaz-e, ha éles helyzetben kellene bizonyítani. Sokkal értékesebbek a válaszok közt azok, amelyek megtörtént eseményeket elevenítenek fel, kezdve a ‘90-es években Olaszországban levő osztálykirándulók történetével, akiknek lerobbant a buszuk, és egy egész osztálynyi kamaszt kellett volna ellátni, elszállásolni úgy, hogy nyelvismeret sem volt elegendő és internet sem volt, hogy hirtelen kerüljön ismerős, mégis órákon belül minden gyerek szerető otthonokba került. Sok családban vannak generációkon átívelő hasonló történetek. Sokan emlékeznek, hogy szeretteiket 1990 márciusában hogyan fogadták be néhány órára a dühöngő tömeg elől. Ezek mind azt mutatják, az emberek leggyakrabban képesek jót cselekedni. A kérdésekről való elmélkedés pedig felkészíthet váratlan helyzetekre. Arra is, hogy ha valaki csak úgy bekopog, mit tegyünk, de arra is, hogy ha véletlenül úgy adódna, mi is be merjünk kopogni. A hétköznapokban ugyanis az apróbb viták és nehézségek közt nehezebben vesszük észre, hogy körülöttünk mennyi jóakaratú ember él, és hogy alapvetően éppen ezért az élet szép.