Kezdőlap

A békességre igyekezők

„Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiai.” (Mt 5,9)

Az Úr Jézus Krisztus itt nem olyan emberekről beszél, akik békés természetűek, vagy akik szeretik a békességet. Azokra utal, akik cselekvően lépnek közbe, akik mindent megtesznek a békesség megteremtéséért. Vajon tényleg erre törekszik minden ember? Sajnos a mindennapokban nem ezt tapasztaljuk. Az ember gyakorlatilag többet tesz azért, hogy háborúság legyen, mint azért, hogy békességet teremtsen. Békességre vágyik, de arra rosszul „igyekszik”. Milyen békességről van itt szó?

Először is az önmagunkkal való békességről. Tele vagyunk békétlen érzésekkel, hangulatokkal, amelyek emésztenek, égetnek minket, mint a mitológiai Nesszosz inge. Nem tudunk szabadulni tőlük. Ha van is valami békességünk, csak ideig-óráig. Ha éppen semmi sem zavarja a békességünket, akkor is félünk, hogy elveszítjük azt. Békében vagy-e önmagaddal? „Si vis pacem, pare bellum” – mondja a latin közmondás. Ha békét akarsz, csinálj háborút. Ez igaz a lelki életre nézve is: csinálj háborút, de önmagad, az óembered ellen. Sokszor tudjuk, hogy rosszat követünk el, de mégsem tudjuk követni a jót. Nagyon is ránk illik ilyenkor ez az ige: „A Lélek kész, de a test erőtelen” (Mk 14,38). Pál apostol ismeri ezt a küzdelmet, melyet a lélekmezőn két én, a külső és a belső ember vív egymással, és amikor a belső ember, a krisztusi győz, boldogan teszi meg vallomását: „Élek többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2,20).

Lakos Alfréd - Imádkozó
Lakos Alfréd - Imádkozó

Másodszor, az ember és ember közötti békétlenséget nem kell „csinálni”, az magától nő, mint a gaz. Ismerős számunkra a sok háborúság testvér és testvér között egy ekehajtásnyi föld miatt, háborúság szomszéd és szomszéd között egy mezsgyén áthajló gyümölcsfaág miatt, háborúság ember és ember között apró-cseprő okok, ürügyek, semmiségek miatt. Háborúság támad tűzhely mellett, kis faluban, városban vagy nemzetek között. Imádkozás helyett fegyverkezés. A békességért azonban mást kell tenni: a szeretetlenséget szeretettel viszonozni. Hogyan? Az ige arra tanít, hogy „idejében békülj meg ellenfeleddel, amíg úton vagy vele” (Mt 5,24-25). A magunk erejéből azonban ez nem megy, bármennyire is igyekszünk, de Istennel igen, ugyanis minden a Vele való békességgel kezdődik. Most is a békéltetés igéjét küldi, és Krisztusért kér: „béküljetek meg Istennel” (2Kor 5,20). Ez a békesség, amiről itt szó van, az, amit Jézus Krisztus kínál az övéinek. Ő a „békesség Fejedelme” (Ézs 9,6), aki békességünkért magára vette bűneink büntetését a kereszten. Azt mondja: „Az én békességemet adom nektek. Nem úgy adom nektek, mint a világ adja” (Jn14,27). Ez az, amiről Reményik Sándor azt írja: lehet, hogy valakinek nyugalma nincs, de békessége van. A körülményei miatt éppen nincs nyugalma, de a békesség akkor is megmarad a szívében. Amikor Géházi, Elizeus próféta szolgája felteszi a kérdést a sunémita asszonynak: „Békességben vagy-e?...” (2Kir 4,26), a körülményei megfelelőek voltak ennek az asszonynak? Dehogy. Az asszony el volt keseredve, mert egyetlen, szeretett gyermeke meghalt. Mégis azt a választ olvassuk, hogy: „Békességben”. Hogy tudta megélni ezt a békességet? Azért tudta, mert az Istentől kapott békesség akkor is megmaradt benne, amikor a körülménye éppen fájdalmas volt, és szívében félelem uralkodott. Ezt a furcsa kettősséget érezheti és tapasztalhatja meg a hívő ember is. Vannak aggodalmai, félelmei, mégis Isten békessége uralkodhat rajta, mert ezeket Isten elé tudja vinni, rá tudja bízni.

Megbékéltél-e már Istennel, és az Ő békessége él-e benned? Akkor is, amikor éppen megpróbál, vagy éppen fájdalmat okoz? Elhisszük minden fájdalom, megpróbáltatás és szenvedés közepette, hogy Isten gyermekeiként szeret minket, és békés velünk a kapcsolata, mert megbékélt velünk Krisztusban? Elhisszük, hogy ezt a békességet nem veheti el senki az övéitől, mert az örökségünkhöz tartozik? Ragaszkodunk mi Jézus Krisztushoz úgy, mint békességünk egyetlen forrásához? Amikor békétlenség van bennünk, Őhozzá fordulunk segítségért? Mert, aki megbékélt Istennel, az meg tud önmagával is békélni. És aki megbékélt Istennel, az a másokkal való háborúskodást is igyekszik abbahagyni. A mi Atyánk a békéltetés szolgálatát bízta ránk, ahogyan Pál mondja: „ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek” (Róm 12,18). Azt kívánom, hogy Isten Szentlelke adja nekünk az Ő békességét, és tegyen minket békességre igyekezőkké.

- Mária és Márta Magazin -