Emlékeink
Huszadik születésnapját ünnepli a Mária és Márta Magazin. Emberi években számolva ez még éppen a nagykorúság elérésének ideje, egy házasságban, barátságban, két ember szövetsé-gének esetében már jóval többet jelent, olyan alapot, amelyre építeni lehet. A közös munkában pedig, ha két évtized után is van aki ugyanazért az elképzelésért hajlandó tenni, annak lehet a jele, hogy a gyümölcsök értékesek, és szeretnénk hinni, hogy munkánk Istennek kedves. 
Ma hálát adunk ezért a húsz évért. Vajon további évek múlva miért tudunk majd hálát adni? Egyáltalán ki lesz belőlünk húsz év múlva? Ezekre a kérdésekre Székely Csilla Imola keresi a választ igei elmélkedésében. Vajon mennyire tudjuk elképzelni a jövőnket, ha nem emlékszünk az eddigi életünk megtörtént eseményeire? – teszi fel a kérdést Pápai Annamária, utalva arra, hogy az emlékeink egyben a jövőnk zálogai is.
Cosma Istvánnal készült interjúnkból pedig kiderül, hogy az emlékek elveszítésével nemcsak az egyén veszít, hanem az egész családot megviseli. Éppen ezért vigyázzunk emlékeinkre, mindenki legjobb tudása szerint. Van, aki emléktárgyakat gyűjt, levéltárosként erről mesél Berekméri Árpád Róbert, van, aki fotókat gyűjt, és azok segítségével igyekszik a múltról minél többet megőrizni, erről számol be Szőcs Edgár.
Húsz év hosszú idő, és egy születésnap a lehető legjobb alkalom a visszatekintésre: az eddig megjelent magazinokban közölt fényképekből Bustya Sándor kollázsát láthatjuk ebben a számban, rajta interjúalanyok, mind-mind egy-egy szép emlék. Az egyszervolt gyermekek nagyok már, de jó felidézni, amikor még babaillatúak voltak, azokra pedig, akik már eltávoztak közülünk, jó emlékezni, olyankor mintha visszatérnének közénk. Megelevenedik a Járosi házaspár élete is, akik a Világ Igaza kitüntetésben részesültek, rájuk unokájuk, Antal Margit emlékezik vissza. Nem maradnak el a megszokott rovatok sem, az emlékezéshez kapcsolódó irodalmi szövegek és versek, Berekméri Melinda sorozata – a Portré, a gyerekoldal, de a recept sem. Az ünnepi lapszám annyiban eltér a korábbiaktól, hogy ebben szerkesztőink is visszaemlékeznek röviden az elmúlt időszakra, illetve olvasóink köszöntésének is helyet adtunk benne.
Ahogy telnek az évek, a születésnapok mintha egyre gyorsabban követnék egymást. Számomra egyre fontosabbakká válnak, de nem az ünnepi alkalmak miatt, hanem azért, mert egy ideje emlékeket kezdtünk el gyűjteni ezeken az alkalmakon. Azt kívánom olvasóinknak, vegyék kézbe a lapszámot, olvassák a megjelent írásokat, és gyűjtsenek szép emlékeket, hogy legyen amire emlékezni, és legyen amiből erőt meríteni. Adja Isten, hogy a lap is további születésnapokat ünnepelhessen!
Húsz év – hétezer-háromszáz nap
Ennyit szolgált Jákob Lábánnál, húsz évig volt Sámson Izráel bírája, húsz évig épült Isten első temploma és a királyi palota.
Vajon kik leszünk húsz év múlva? Vajon miért adunk hálát húsz év múlva? Ma hálát adunk húsz évnyi szolgálatért, egymással való találkozásért interjúkban, írott szavakban, edényeinkért, amelyekből az áldás ki nem fogyott
Töltsük meg tartalommal emléktárgyainkat!
Szánjanak rá néhány órát, keressék meg a család legidősebb tagját, és minden fényképre írják rá, hogy ki van rajta, mikor készült vagy milyen eseményhez köthető.
Ha ez nem történik meg, akkor az unokák már nem fogják tudni, hogy kit ábrázol a fotó, amelynek így egy idő után csak művészettörténeti vagy néprajzi értéke lesz.
A demenciával nem jó egyedül maradni
Azt kell megélnie a betegnek, hogy nem értik meg, miközben ő maga sem érti, hogy mi történik körülötte.
Ha azt kell látnia, hogy nem ismeri fel a korábbi ismerős helyszíneket, az ijesztő lehet. Változások állnak be a kedélyállapotban és viselkedésben is.
Andor pedig nem volt bátor ember – mesélte nagyanyám –, bizony megreszketett, ha erősebben döngették meg a kaput, vagy ha az őrjárat a ház előtt állt meg éjjel, ha újabb fenyegető figyelmeztetés érkezett,
de hős volt, aki a maga igaznak látott útján nem hátrált meg.
Fényképek a közösség szolgálatában
A munkát hárman végezzük, ellenszolgáltatás nélkül.
A honlap működtetésével kapcsolatos programozói munkától kezdve, a digitalizáción át, az archiváláson, adatgyűjtésen túl, a papírképek, negatívok tárolásáig mindent mi oldunk meg.
Ameddig a Kegyelem Ura itt tart, szavainkkal és példánkkal mindnyájan folyamatosan vetünk, plántálunk, ültetünk valamit a kertjeinkbe és az utánunk jövők szívébe.
Nagy áldás, ha a termés ízletes és nem fogyaszthatatlan, savanyú, ízetlen valami.
A tárgyaknak fontos szerepe lehet, ám a hívő emlékezés és emlékeztetés valódi lehetősége másban rejlik.
Amikor azt tovább adjuk, továbbmondjuk, általa minden ember megismerheti Isten nagyságát, és minden embert emlékeztetni fog Isten hatalmas szeretetére, Krisztusban nekünk ajándékozott szabadítására.
A következő negyedévben arra a hónapra, amelyikben születtél, horoszkóp helyett egy Igét kínálunk a kegyelem csillagjegyében:
„Emlékezzél meg az ősidőkről, gondold végig az elmúlt nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, és elmondja neked, véneidet, és elbeszélik neked!” (5Móz 32,7)
A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd amikor már kellően illatozik, deszkára halmozzuk, és durvára vágjuk.
A répát megpucoljuk, lereszeljük. Egy mély tálba öntjük a liszteket, hozzákeverjük a sütőport, a fahéjat és a sót...
Húszévesek lettünk
20 év, 84 lapszám, 1464 oldal, 891578 szó, 4495124 karakter (szóköz nélkül) – közel 200 munkatárs, évente 1400 olvasó. Nem tudom, másnak mit jelent, de nekünk, szerkesztőknek ez nagyon sokat: időt, törődést, agyalást, örömöt, bosszúságot, együttműködést, türelmet, kitartást és sorolhatnám tovább, mi mindenre tanított bennünket Isten ezek az évek alatt.
2002 tavaszán volt egy vakmerő álmom, amihez társakat találtam. Mert vakmerő kezdeményezés volt minden szakmai tudás nélkül magazint szerkeszteni. A tudás hiányát pótolta a nagy lelkesedés, a késztetés arra, hogy a jót, a szépet, a biztatót, a példaértékűt megmutatni, arról írni, beszélni. Az újság szerkesztésében kezdetben Tatár Irén nyugdíjas tanárnő, Nagy József Levente lelkipásztor, Czirmay Csaba Levente és Izabella házaspár, Székely Ferencz és Zöld György lelkész segített, a szakmai útmutatást pedig Simon Virág újságírótól kaptuk. Egyszerű, kis, belkörű nőszövetségi lapként indultunk: nőszövetségről nőszövetségnek szóltak a cikkeink, interjúink. Sokat tanultunk az évek alatt: figyeltünk, jegyzeteltünk, elmélkedtünk és imádkoztunk. Voltunk gyerekek és voltunk felnőttek. Növekedtünk terjedelemben, formátumban, szórtságban, tematikában. A magazin portréjával együtt rajzolódott a szerkesztők lelki portréja. S merem remélni, az olvasóké is. Nem ment minden simán, zökkenőmentesen. A lap szerkesztésének folyamatában is voltak mélypontok, amikor ellankadtunk, megfáradtunk. Aztán újra összeszedtük sorainkat, és folytattuk. A modern pszichológia tanainak ellentmondva, nem a dicséret vagy pozitív visszajelzés vitt bennünket előre – abból nem sokat kaptunk az évek során –, hanem a tudat, hogy vannak, akik várják, és szívesen olvassák az lapot. A kegyelem csillagjegyében éltünk: Isten mindig továbbsegített a mélypontokon. Cserélődtek a munkatársak, mindig voltak, akik felvállalták a többletmunkát. Ma, amikor az írott sajtó megszűnésének vagyunk a tanúi, januártól nagyon sok újság csak digitális formában jelenik meg, a Mária és Márta Magazin oldalait volt és van, aki írott szöveggel megtöltse. Hitem szerint ez annak köszönhető, hogy nem egy gazdasági társaság működteti a szerkesztőséget, hanem önkéntesek, fizetség nélkül, önkéntesen végzik a szolgálatot. Ezért is a hála ünnepe ez a mai nap. De ez az ünnep nem rólunk, szerkesztőkről szól, hanem embereken, történeteken túl, azok segítségével az Istenre mutat, akárcsak a folyóirat maga.
Kedves Olvasóink! Köszönöm az évek alatt együtt töltött időt – mert mi Önökre gondolunk, amikor témát választunk, annak feldolgozását megbeszéljük, Önök pedig időt szánnak az írásainkra, mikor olvassák. A lap ebben az évben is rendelhető, a gyülekezetek lelkészeinél vagy titkárságán, a nőszövetségben. Az Önök támogatásaiból fizetjük a nyomdaköltségeket, ezért továbbra is várjuk támogatásaikat. Köszönöm a munkatársaimnak, akik akár állandó rovatszerkesztőkként, akár háttérmunkában, akár felkérésre, egy-egy cikk megírásával részt vesznek ebben a szolgálatban. Adja Isten, hogy jó egészségben találkozzunk a Mária és Márta Magazin által ebben az esztendőben is!